Kézdivásárhelytől az Ojtoz-szoros felé haladva egyre közelebb jutunk a festői szépségű Kárpátkanyarhoz, amelynek ölelésében fekszik a település, Brassótól 76, Kézdivásárhelytől 16 kilométerre. Fölötte lucfenyős erdőcsoport őrködik, fáit 1896-ban, a honfoglalás ezredfordulóján ültették. Az átjáró közelében fekvő Bereck sokszor volt véres csaták helyszíne. Római utak és őrhelyek, vársáncok és töltések, háborús árkok és magaslatok jelzik itt a múltat. Tatárbetörések, török hordák, osztrák és orosz csapatok, majd német és szovjet hadsereg pusztították, házak üszkös maradványait hagyva maguk után. A felperzselt épületek helyett mindig újak épültek, az itt lakókban mindig akadt erő az újrakezdéshez.
Angustia helységnevével a mai Erdély területén húzódó egykori római provincia legkeletibb erődítménye volt itt található, már a II.században, amikor a limes vonalán castrumok, katonai táborok épültek. A mai Bereck határában épült egykori római őrhely feladata az volt, hogy vigyázza az átjárón keresztülvezető utat. A római birodalom összeomlása után egymást követő vándornépek, gótok, hunok, szlávok csatároztak itt. Kutatók egybehangzó véleménye, hogy a honfoglalás előtti szláv lakók egyszerű életvitelük miatt kultúremlékeket nem hagytak a vidéken, de sok helység neve igazolja egykori ittlétüket. Bereck is szláv eredetű helységnév. A szláv eredettel ellentétes vélemény, hogy a helységnév Szent Miklós püspök alszerpapjának Szent Briciusznak nevéből ered. Valószínűbb a szláv eredetű alapszó, ebből fejlődött ki a mai helységnév.
A település első írásos említését az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben találták Beze Villa, Beebcuk alakban. A régi okiratokban Bereckfalva néven szerepel, mint a határszél védelmét biztosító hely és előjogokkal felruházott kenézség. A kiváltságokkal rendelkező települést Zsigmond király 1426-ban határszéli mezővárossá emelte. Ettől kezdve régiesen írt Bereczk helységnevet a 20. századig viselte. Az évszázadok során a határszéli őrhely helytálló szolgálataival és kereskedelmi közvetítéseivel szerzett hírnevet. Bereck az évszázadok folyamán nyert kiváltságok ellenére sem tudott annyira fejlődni, mint a központibb fekvésű Kézdivásárhely, ezért 1888-ban elvesztette városi státusát és nagyközséggé alakult.
Bereck életében nagy változásokat hozott az 1800-as évek végén az iparosodás. Gazdasági és társadalmi átalakulások mentek végbe, fűrészüzemek létesültekés elkezdődött a fafeldolgozás iparosított formája. 1907-ben megnyitották a Kézdivásárhely-Bereck közötti vasútvonalat, ezáltal Bereck is bekapcsolódott az országos vasúti hálózatba. A gazdasági fejlődést a vasút nagyban elősegítette. Ezt a gyors fejlődést az első világháború kitörése fékezte meg. Csak az 1920-as években pezsdült meg újból az élet. A két világháború között szükségesnek tartották egy új iskola építését. A község népe közös összefogással az 1930-as évek folyamán új emeletes iskolát épített, mivel az addig létező felekezeti iskola szűknek bizonyult. Az iskolával egyidőben épült a községháza is. A II. Világháború közeledése megállította a dinamikus fejlődést.
A gazdasági hanyatlás a háború befejezése után még évekig eltartott. A háború okozta károkat nehezen hozták helyre, a helyzetet súlyosbította az 1947-es aszály és éhínség. Bereck lakóinak a fafeldolgozó iparág biztosított megélhetést. Az 1970-es években új gazdasági egységek jelentek meg, ipari létesítmények, középületek, tömbházak építésével változott a település arculata. Középkori eredetű hetivására régen gazdag felhozatalú volt, kézműves és háziipari áruktól a mézespogácsáig minden kapható volt. Ma már a keddi vásáron inkább csak zöldségféléket, friss tejterméket, gyümölcsöt és olykor gabonát vásárolhatunk. A községhez 11603 hektár kiterjedésű terület tartozik, nagyrészt erdős területek és kaszálók.
Az elmúlt években történtek olyan jelentős események, amelyek határkövet képeznek a község történetében. Bereck területén jelen pillanatban 52 állami és magánérdekeltségű gazadasági egység működik. Egyéni vállalkozások születtek, magán üzletek, kocsmák, benzinkút nyíltak. A falu lakosai kábeltévés hálózaton keresztül követhetik a műholdas adásokat. A Művelődési Központ nagyterme 360 férőhelyes, ehhez kapcsolódik még kisterem, könyvtár, és apróbb közcélú helyiségek. Földgáz-, víz- és szennyvíz-hálózat szolgálja a lakosságot.
A 2002-es népszámlálás adatai szerint a lakosság összlétszáma 3908, amely a következőképpen oszlik meg: berecki 2717, martonosi 844, ojtozi 347. A közállapotokat vizsgálva viszont tény a munkanélküliség problémája. A község hagyományos vendégszeretettel fogadja az idelátogató vendégcsoportokat, a közeli "Lina csárda" szállóban 60 személy, a Benz-Mar Motel 12 , a "Gábor Áron" Ifjúsági Fogadó 40, a Kultúrközpont 12 és az ojtozi Anselmo Panzió 12 személy elszállásolását tudja biztosítani.
Tudja-e, hogy Bereckből az Ojtozi-hágóra kapaszkodó műút mentén, a történelmi Magyarország legtávolabbi vidékén ma is áll az a klasszikus obeliszk, melyet Erzsébet magyar királyné emlékére állítatott a sepsiszentgyörgyi magyar királyi államépítészeti hivatal 1899-ben lécfalvi Gyárfás Győző főmérnök tervei alapján? De mert 1916-ban megrongálták az Ojtoznál betörő román katonák, a királyné halálának 100. éves évfordulóján az emlékműre új feliratot helyezett el a berecki Gábor Áron Alapítvány.
Bereck, az egykoron mezővárosi ranggal rendelkező nagytelepülés, a 11-es számú, Moldva felé tartó műút mentén fekszik. Közigazgatása alá tartozik a szomszédos Kézdimartonos és a Keleti-Kárpátok főgerincén túl, az Ojtozi patak mentén elhelyezkedő hasonló nevű település. A község neve az 1332. évi pápai tizedjegyzékben szerepel írásos formában. 1426-ban Zsigmond király mezővárosi rangra emelte. Bereck neve az 1848-49-béli szabadságharc és a háromszéki önvédelmi harc jeles tüzér őrnagya, a legendás hírű ágyúöntő Gábor Áron nyomán vált ismerté, aki ennek a községnek volt a szülötte.
Egész alakos szobrát a település főterén láthatjuk, emlékháza és a nevét viselő alapítvány székhelye a főút mentén van (89 sz.). Szülőháza helyén álló házat emléktábla jelzi (103 sz.). Bereck Háromszék északkeleti kapuja. Az Erdélyt Moldvával összekötő utat a rómaiak is használták, azóta is itt bonyolítják le a két régió közötti áruforgalmat. Főterén áll a Szent Miklós püspök tiszteletére felszentelt temploma. Főoltárképén az ajándékot osztogató püspök képe látható. A harangtorony bejárata mellet emlékmű áll. Rajta Bem és Petőfi domborművű képei. Találkozásuk 150. éves évfordulójának emlékére állítatták 1999-ben, ugyanis Bereckben találkozott Bem apó Petőfi Sándorral 1849 július 25-én. A ház, ahol beszélgettek, ma is áll. Az önkormányzat székházával szemben látható Mihály vajda mellszobra. A község monumentális művelődési otthonában található Castrum Galériéban szeptember végén időszakos fényképészeti kiállításokat rendeznek. Itt jelenik meg évharmadonként a Berecki Harangszó nevű kiadvány. A művelődési otthonban Illés Kinga-emlékcsarnokot rendezték be. Ugyanitt tekinthető meg a berecki fazekasság múltját bemutató gyűjtemény is.
Venetúrné várának legendája
Itt látható a híres-nevezetes Venetúrné vára. Ki ne ismerné a Mátyás mondák között Venetúr legendáját, aki az itt álruhában átutazó Mátyást megvendégelte? Venetúrékat, a berecki bírót, már rég elfeledték, ám Venetúrné vára - az Augustia névre hallgató katonai tábor ma is jól látható. Kr.u. 119-ben benne spanyol lovasok és gyalogosok állomásoztak. Volt valamikor régen egy asszony, Venetúrné volt a neve- így kezdte a mondát Benedek Elek. Büszke gőgös asszony volt. A szegény emberekkel szóba sem állott. Fia távolban volt, s mire hazajött, anyja új várt építetett a régi helyébe. Miért bántád őseink lakját? – kérdezte a fiú. Lesz-e olyan erős, milyen a régi volt? – Az én váram olyan erős – felelte az anya, hogy még az Isten sem tudja bevenni! Szava felhallatszott a Mennyekbe. Lőn szörnyű mennydörgés-villámlás, a vár összeomlott. A nép még most is látni véli a gőgös asszonyt kőbékává változva, eltűnt vára maradványainak romjain. A derék és becsületes berecki bíró – Venetúr – vendégszerető házában fogadta és megvendégelte Mátyás királyt. Kolbásszal főtt lencsével kínálta, melyet jó pojáni borvízzel öblített le. A monda még Jókait is megihlette és rímekbe foglalta:
"Volt valamikor régen egy özvegyasszony, Venetúrné volt a neve. Büszke, gögös asszony volt-meséli a legendát Benedek Elek. A szegény emberekkel szóba sem állott. Fia távolban volt, s mire hazajött, anyja új várat épitett a régi helyébe.
Miért bántád öseink lakját? - kérdezte a fiú. Lesz-e olyan erös, amilyen a régi volt? - az én váram olyan erös - felelte az anya, hogy még az Isten sem tudja bevenni! Szava felhallatszott a Mennyekbe. Lön szörnyü mennydörgés-villámlás, a vár összeomlott. A nép pedig még most is látni véli a gögös asszonyt köbékává változva eltünt vára maradványainak romjain." A tábor maradványai ma már alig látszanak. A székelyek magukénak tartják azokat, s hozzájuk eseményeket, magyarázó legendákat füztek. Venetúr legendája is ismert az irodalmunkban. A derék, becsületes berecki biró vendégszeretö házában fogadta és megvendégelte az álrúhába öltözött Mátyás királyt. Füstölt kolbásszal fözött lencsével kinálta. melyet az Igazságos, jó pojáni borvizzel öblitett le. A vendég egy aranygyürüvel ajándékozta a birót. Ha Budára jössz - mondta a deáknak vélt utas - keresd csak Mátyás deákot. Venetúr úgy is tett. Volt is álmélkodása, amikor a deákban Mátyást ismerte fel.
A király a lencsét arannyal-ezüsttel viszonozta. Az udvari uraknak kedvük támadt tréfálkozni a furfangos székellyel. Nyakába akasztották-sorba- aranyos mentéjüket. Mikor már vagy 20 is a vállán volt, kérdezte a király: birja-e még, Venetúr? Akár hazáig, fenséges uram - vágta ki a választ - s huncut, aki visszaveszi! Mátyás egy mentéhez illö aranyos kardot is ajándékozott a birónak. Ezzel a hazámért fogok harcolni - vágta ki a biró a királynak kedvesen hangzó feleletet. "El is birta, haza is vitte a sok mentét, kincset - irja Mikszáth Kálmán - és otthon mindjárt hozzáfogott egy vár épitéséhez, de biz azt már csak felesége fejezhette be, azért hivják Venetúrné várának." A római táborral átellenben, kopasz hegytetö emelkedik a völgy fölé: Leányvár a neve. Tetejéröl páratlan kilátás kinálkozik a medence irányába. Itt eröditett települést, középkori erödöt, a castrumhoz tartozó vigiliát tételeztek fel a régiek. A nép, ezt a helyet is mondába szötte. "Alagút kötötte össze - mondják ma is - Venetúrné várával." "Venetúrné várában volt egy óriás s annak egy tündérszép lánya.
A vár falai allatt, esténként juhait örizte egy daliás, fiatal pásztorfiú. A lány beleszeretett. A fiú is viszonozni szerette volna a szeretetet, hisz az egy álruhába öltözött ifjú, hös legény volt. Az óriás észrevette, hogy a fiatalok talalkoznak és egy óvatlan pillanatban, egy hatalmas kösziklával agyonzúzta a fiút. A köszikla még most is ott hever az Igaz-Bereck-patak völgyében. Az óriás lánya, tündéreivel együtt megszökött apja várából, s a szemben levö magas hegytetön épitett új várat magának. Ebben élt kedvese után epekedve, sirva, mig nemsokára meghalt. Benne aztán kihalt az óriások fajtája és átengedték helyüket, az uralmat, a miénkfajta, törpe, embereknek.
Azóta nevezik Leányvárnak ezt a tetöt a bereckiek."
„Most igyunk rá egyet - mond Venetúr fennen
- De fölséges ital! Áldassék a neve
Akinek szavára megeredt a leve!
Az italok között van talán kedvesebb is:
De annyi igaz, hogy egészségesebb nincs.
A király a borvízzel a lencsét lenyomtatta,
Gazda áldomását szépen visszaadta.”
Az áldomás – mint tudjuk, egy aranygyűrű volt.
Ennek révén ismerte fel a bírót az Igazságos a budai várban, ahová meghívta, s hol gazdagon még egyszer megjutalmazta. A kincsen vár építésébe kezdett Bereckben, „de bíz azt már csak felesége fejezhette be, azért hívják Venetúrné várának” - idéztünk Mikszáth Kálmántól. A történet Pósa Lajost is megihlette, aki egyébként soha nem járt Háromszéken. Venetúr lencséje című versének utolsó sorai:
„S Venetúr a kincsből várat építetett,
Őrködött mint a sas, a székelyföld felett.
Élete végéig a hazáját óvta.
Vára omladékin zeng e rege róla.”
A szomszédos Kézdimartonosban megtekinthetjük a falu jeles festőművészének – Forró Antalnak (1924-1982) temetői emlékkopjáját. Fenn a Feketehegy lábánál, a nyári időszakban, helyi érdekű, de erős gyógyhatású kénes meleg fürdő működik, főként reumában szenvedőknek ajánlják. A közeli Fekete-hegy (1262 m) tetejéről az egész Háromszéki-medence belátható. A Bereck és Ojtoz között lévő Mogyorós-tetőről (862 m) festői kilátás nyílik a vidékre. Lenn Ojtozban is akad látnivaló. Erről a nevét viselő történelmi szoros felől süvít a Háromszéki-medence felé a székelyek szele, a Nemere. Római katolikus templomán emléktáblát látunk, az épületet ugyanis a 13 és 14. ezred béli népfelkelők és a velük volt csendőrök javíttatták 1915-ben. Védőszentje Szent Fábián és Sebestyén. Átellenben a hármashalom alakú régi országzászló-talapzaton olvashatjuk a Magyar Hiszekegyet.
Alább, a műút mellett, az egykori m. kir. 24-es határvadász zászlóalj és székely erődszázad boronafákból épült laktanyáit láthatjuk 1942-ből. A telep alsó végénél érünk be a történelmi Ojtozi-szorosba. Itt tört be Erdélybe tatár és török, itt haladt át Batu kán, Mátyás király, Mihály vajda és Bem tábornok is. Véres harcok színhelye volt az egész történelem folyamán. Ott, ahol a Várkútjának vize csörgedez a Moldva felé tartó műút mellett, a jobb oldali hegytetőn láthatók még Rákóczi várának omladékai. A szoros kijárata után, Ojtoztól 10 km távolságra ellátogathatunk Sósmezőre. Ez Magyarország határtelepülése volt. A műút mentén, a Csernika patak hídjánál volt Magyarország és Románia országhatára. Látnivaló: az ojtozi magyar temető és az első világháborúban itt elesett soknemzetiségű katonák emlékét őrző obeliszk. Alatta osszárium van, körülötte katonasírok. A hősi temetőt a románok tejesen kisajátították. A sírkeresztekről az idegen neveket eltüntették.
A falu központjában van a Szent Miklós püspök tiszteletére 1803-1810 között épült római katolikus templom. A templomban a harang több mint kétszáz éves. A harang társát Gábor Áronnak ágyúöntésre ajánlotta fel a gyülekezet.
A római katolikus plébánia 1835-ben épült. Bereck délkeleti részén található a műemléknek nyilvánított ortodox templom amely 1783-87 között volt épitve. Védöszentje Szent Miklós. A római katolikus temetö mellett katonatemetö van. Itt áll az elsö világháborúban elesett ismert és ismeretlen, különbözö nemzetiségü katonák emlékmüve. Külön parcellába obeliszk jelöli a második világháborúban itt elesett orosz katonák emlékét.
Gábor Áron, forradalmár, 1814 november 27-én született Bereckben, Erdélyben. A fiatal Gábor Áron tüzérségi ismeretekre tett szert Gyulafehérváron. Katonai müszaki elöadásokat hallgatott Budapesten és Bécsben. Megismerkedett az ágyúk szerkezetével és kezelésével. 1848 tavaszán forradalmak törtek ki Európa szerte. Úgyszintén Erdélyben is. Az év öszén a császári csapatok elfoglalták Erdély nagy részét. Még csak a Székelyföld tartotta magát. 1848 Október 16-án megtartották a Székely Nemzeti Gyülést. A gyülésen az ellenállas mellett határoztak. Gábor Áron is részt vett a gyülésen. Az ágyú öntés lehetöségeit is felvetette, de nem talált meghallgatásra.
Amikor Puchner, császári tábornok, feltétel nélküli megadásra szólitotta fel Háromszéket, Sepsiszentgyörgyön népgyülést tartottak Háromszék honvédelmi bizottmányával. Meddö viták hangzottak el, a fegyver és löszerhiány elkeseredést váltott ki, reménytelen volt a helyzet. Már úgy nézett ki, hogy a megadás következik...
...amikor a hátsó sorokból Gábor Áron szólásra emelkedett. " Hallom, hogy a fötiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség elött, mivel nincs munició, nincs ágyú.
Lesz, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállitva, es azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tiz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának."
Legendás szavai a jelenlevök óriási lelkesedését váltották ki.
Háromszék népe elhatározta, hogy fegyverrel védi meg szabadságát, és megszervezték az önvédelmet. Gábor Áron elsö ágyúit Erdövidéken, a Magyarhermány melletti Bodvajon öntötte. Az elsö ágyúkat a hidvégi ütközetnél használták eredménnyel. A székelység megnyerte a csatát! A meglepödött Puchner tábornok naplójába a következöt irta: "A beérkezett jelentések szerint, francia tüzérség tartozkodik Háromszéken." Az osztrákokat megsegitö orosz cári csapatok 1849 júniusában benyomultak Erdélybe.
Háromszék önvédelmi hadserege julius 2-án ütközött meg a cári csapatokkal. Gábor Áron irányitotta a tüzéreket. Egyik ütegtöl a másikhoz száguldott. Fehér lován feltünt az ellenségnek és célba vették. Két lovat is kilöttek alóla mig végül is eltalálta egy ágyúgolyó. Mig folyt a csata halálát nem közölték és nevében adták ki a parancsokat. Az ütközet gyözelemmel végzödött. Halálának hire mindenkit megdöbbentett. Sirhelyén 1892-ben monumentális siremléket emeltek. 1992-ben felavatták Gábor Áron szobrát Bereckben. A szobor Vargha Mihály szobrászmüvész alkotása. Bereckben Gábor Áron emlékház is van. Benne állandó kiállitás látható: dokumentumok Gábor Áron életpályájáról és szoborminták. Itt helyezték el, 1999-ben, Gábor Áron ágyújának hasonmását. Az emlékház elött millecentenáriumi székely kapu áll. A kaput Bodo Csaba helybeli mester készitette.
Az alapitvány szivesen elfogad bármilyen adományt.
Cimük a következö:
Fundatia Culturala "Gábor Áron"
Khell Ödön elnök
4092 Bretcu Nr. 89
Jud. Covasna
Romania
Bank számlájuk:
Banca Romina Pentru Dezvoltare
Agentia: Tg.Secuiesc
SV.911171500 - USA Valuta
SV.1219531500 - Rol Lei
Berecket történelme során több hires személyiség látogatta meg. Többek között Mátyás király, 1874-ben József föherceg és 1849 Julius 25-én itt találkozott Bem apó Petöfi Sándorral. Bem és Petöfi találkozásának 150. éves évfordulóján, a tábornok és a költö arcmását megörökitö fémplakettes emlékmüvet állitott az útókor kegyelete (Petrovits István müve, 1999). Egy másik hires berecki szülött, Farkas Ignác (1809-1893) honvéd föhadnagy. Az 1848-49-es forradalom idején Bem a 2-ik székely gyalogos testörszázad parancsnokává nevezett ki. Úgyszintén itt született Khell István müforditó és irodalomtörténész. Egy római castrum Bereck északkeleti szélében, a Micske-bérc elöfokán állott. Ez mind az irodalomban, mind a köztudatban Venetúrné vára néven ismeretes.
"Volt valamikor régen egy özvegyasszony, Venetúrné volt a neve. Büszke, gögös asszony volt-meséli a legendát Benedek Elek. A szegény emberekkel szóba sem állott. Fia távolban volt, s mire hazajött, anyja új várat épitett a régi helyébe.
Miért bántád öseink lakját? - kérdezte a fiú. Lesz-e olyan erös, amilyen a régi volt? - az én váram olyan erös - felelte az anya, hogy még az Isten sem tudja bevenni! Szava felhallatszott a Mennyekbe. Lön szörnyü mennydörgés-villámlás, a vár összeomlott. A nép pedig még most is látni véli a gögös asszonyt köbékává változva eltünt vára maradványainak romjain." A tábor maradványai ma már alig látszanak. A székelyek magukénak tartják azokat, s hozzájuk eseményeket, magyarázó legendákat füztek. Venetúr legendája is ismert az irodalmunkban. A derék, becsületes berecki biró vendégszeretö házában fogadta és megvendégelte az álrúhába öltözött Mátyás királyt. Füstölt kolbásszal fözött lencsével kinálta. melyet az Igazságos, jó pojáni borvizzel öblitett le. A vendég egy aranygyürüvel ajándékozta a birót. Ha Budára jössz - mondta a deáknak vélt utas - keresd csak Mátyás deákot. Venetúr úgy is tett. Volt is álmélkodása, amikor a deákban Mátyást ismerte fel.
A király a lencsét arannyal-ezüsttel viszonozta. Az udvari uraknak kedvük támadt tréfálkozni a furfangos székellyel. Nyakába akasztották-sorba- aranyos mentéjüket. Mikor már vagy 20 is a vállán volt, kérdezte a király: birja-e még, Venetúr? Akár hazáig, fenséges uram - vágta ki a választ - s huncut, aki visszaveszi! Mátyás egy mentéhez illö aranyos kardot is ajándékozott a birónak. Ezzel a hazámért fogok harcolni - vágta ki a biró a királynak kedvesen hangzó feleletet. "El is birta, haza is vitte a sok mentét, kincset - irja Mikszáth Kálmán - és otthon mindjárt hozzáfogott egy vár épitéséhez, de biz azt már csak felesége fejezhette be, azért hivják Venetúrné várának." A római táborral átellenben, kopasz hegytetö emelkedik a völgy fölé: Leányvár a neve. Tetejéröl páratlan kilátás kinálkozik a medence irányába. Itt eröditett települést, középkori erödöt, a castrumhoz tartozó vigiliát tételeztek fel a régiek. A nép, ezt a helyet is mondába szötte. "Alagút kötötte össze - mondják ma is - Venetúrné várával." "Venetúrné várában volt egy óriás s annak egy tündérszép lánya.
A vár falai allatt, esténként juhait örizte egy daliás, fiatal pásztorfiú. A lány beleszeretett. A fiú is viszonozni szerette volna a szeretetet, hisz az egy álruhába öltözött ifjú, hös legény volt. Az óriás észrevette, hogy a fiatalok talalkoznak és egy óvatlan pillanatban, egy hatalmas kösziklával agyonzúzta a fiút. A köszikla még most is ott hever az Igaz-Bereck-patak völgyében. Az óriás lánya, tündéreivel együtt megszökött apja várából, s a szemben levö magas hegytetön épitett új várat magának. Ebben élt kedvese után epekedve, sirva, mig nemsokára meghalt. Benne aztán kihalt az óriások fajtája és átengedték helyüket, az uralmat, a miénkfajta, törpe, embereknek.
Azóta nevezik Leányvárnak ezt a tetöt a bereckiek."
