Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A Tisztás Néptáncegyüttes 2008-ban alakult Kézdiszentkereszten, azzal az elképzeléssel, hogy az erdélyi magyar néptánc kultúrát megismertesse és megszerettesse a helyi közösséggel.  Nagy lelkesedéssel jöttek a gyerekek, kisebbek, nagyobbak, és a kitartásuknak, valamint az oktatók elhivatottságának köszönhetően az évek során kialakult egy jó közösség. 

2009-ben megalakult a ForisPolyán Kulturális és Ifjúsági Egyesület, amely intézményes hátteret biztosít  a Tisztás Néptáncegyüttesnek, mely együttes fő tevékenysége az erdélyi népi kultúra gyűjtése, elsajátítása és oktatása.

Az egyesület, valamint a néptáncegyüttes vezetője Boldizsár Erzsébet kultúrfelelős, községi könyvtáros, aki a hagyományápolás járható útját a népdal- és néptánc  megőrzésében és elsajátításában látja, mivel a mai modern világ mindent elnyel, ami eredeti és érték. Meggyőződése, hogy a hagyományokat nemcsak ápolni, de megélni is kell.

A Tisztás Néptáncegyüttes oktatói kezdetektől fogva Ürmösi – Incze Hunor és felesége, Ürmösi – Incze Mária Terézia, akik nagy lelkesedéssel és szakmai hozzáértéssel tanítják a táncot, népdalt, példát adva emberségből, kitartásból minden táncos számára.

 A néptáncegyüttes programjai, a próbák, a fellépések, az előadások a fiatalok egészséges fizikai és szellemi fejlődését segítik. Az erdélyi néphagyományok elsajátítása és gyakorlása minden másnál jobban szolgálja az újabb nemzedékek közösséggé szervezését, mentális és fizikai fejlődésüket, anyanyelvi képességeiket és nyitottságukat a saját, illetve más nemzetiségek kultúrája felé. A néptáncegyüttes szerepe kettős: egyrészt oktató-nevelő jellegű a tagok számára, másrészt Kézdiszentkereszt magyar nyelvű művelődési életéhez minőségi táncelőadásokkal járul hozzá.

A megalakulás óta többféle erdélyi magyar tánckultúrába nyert betekintést a csapat. Magyarlapádi, korondi,  moldvai, felcsíki, mezőségi, küküllőmenti, szatmári, szászcsávási és kalotaszegi táncanyaggal ismerkedtek meg a táncosok, és minden vidék népdalaiból is tanulhattak néhányat.

Az együttes két utánpótlás csoporttal működik, az óvodás és kisiskolás korú gyemekeket magába foglaló Minitisztással és a Tisztácskával, amely a 10 – 14 évesek csoportja.

A Tisztás, a Tisztácska és a Minitisztás bemutatkozik minden falunap alkalmával Kézdiszentkereszten és Bélafalván, karácsonyi- és szüreti előadással egybekötött bálokat szerveznek, guzsalyasba gyűlnek össze szüleikkel együtt.

Tehetségüket és tudásukat megmutatják Déván, a Dévai Magyar Napok rendezvénysorozatán, a Perkőn a Gyermek- és IfjúságiNéptánctalálkozók alkalmával, a medgyesi Vándorcsizma Fesztiválon, Sepsiszentgyörgyön a Népzene- és Néptánctalálkozón és Magyarországon a Heves és Kovászna megyék testvérmegyei látogatása alkalmával szervezett Székelyföld Gyöngyszemei nevet viselő rendezvényen, ahol Székelyföld neves történészeivel, geológusaival, kézműveseivel együtt vehettek részt.


FORIS – POLYÁN KULTURÁLIS ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET KÉZDISZENTKERESZT

A Foris-Polyán Kulturális és Ifjúsági Egyesület 2009-ben alakult azzal a céllal,hogy intézményes hátteret biztosítson a kézdiszentkereszti Tisztás Néptáncegyüttesnek, mely együttes fő tevékenysége az erdélyi népi kultúra gyűjtése, elsajátítása és oktatása. Programjaink a fiatalok egészséges fizikai és szellemi fejlődését segítik.

 Az erdélyi néphagyományok elsajátítása és gyakorlása minden másnál jobban szolgálja az újabb nemzedékek közösséggé szervezését, mentális és fizikai fejlődésüket, anyanyelvi képességeiket és nyitottságukat a saját, illetve más nemzetiségek kultúrája felé. Néptánccsoportunk szerepe kettős, egyrészt oktató-nevelő jellegű a tagok számára, másrészt Kézdiszentkereszt magyar nyelvű művelődési életéhez minőségi táncelőadásokkal járul hozzá.

Search

Language